vikiesaparazol 2014.05.24. 20:58

KÉK Pont Tűcsere program

A Magdolna és Lujza utca kereszteződésében, a sarkon, egy emeletes társasház földszintjén működik 2010 óta a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány VIII. kerületi tűcsere programja. A szervezet 2010-ben költözött ide, 2013 decemberéig együttműködésben állt a józsefvárosi önkormányzattal, amit az önkormányzati képviselő-testület szerződésszegésre hivatkozva 2014-től felbontott. Álláspontjuk szerint a Kék Pont nem tett eleget annak a korábbi vállalásának, amely szerint kötelessége lett volna a köztéri drogszemét begyűjtés is. A komplex program egyébként soha nem kapott pénzügyi támogatást az önkormányzattól, az évente több mint százmillió forint állami, üzleti és magántámogatásból tevődik össze. Persze az önkormányzat nem dobta, nem is dobhatta ki őket a kerületből, mert érvényes ingatlanbérleti szerződésük van és az ÁNTSZ is engedélyezte a tevékenységüket. Az alapítvány folytatja munkáját a kerületben, amit normatív támogatásból és magánadományokból fedeznek.

A program célul tűzte ki az intézményi kapcsolatot nem preferáló szerhasználókkal való kapcsolatépítést, a droghasználók széles rétegének elérését. Honlapjukon közzétett „mission statement”-jük a következő:

„Ártalomcsökkentő tanácsadással, tűcserével, szűréssel, egyéni estkezeléssel, eltereléssel a droghasználóknak nyújtunk eseti, vagy rendszeres segítséget. Aktív szerhasználóknak nyújtunk segítséget munka és szálláskeresésben, szociális ügyintézésben.

Ingyenesen, anonim módon elérhető szolgáltatásaink a következők:

  • tűcsere: injector, szűrő, melegítő edény, desztilláltvíz, víztartó, érszorító, aszkorbinsav, alkoholos kendő
  • egyéb ártalomcsökkentő eszközök: véna-ápoló kenőcs, gyógytea, vitaminok, óvszer
  • egyéni tanácsadás: jogokról, drogok ártalmairól, biztonságosabb szerhasználatról, fertőzésekről
  • HIV, Hepatitis B, C szűrés helyben és hozzákapcsolódóan tanácsadás
  • kezelőhelyre irányítás - igény esetén
  • internet használat”

forrás: http://kekpont.hu

 

Az ártalomcsökkentő tűcsere-szolgáltatás hétfőtől péntekig, délután kettőtől este hatig érhető el. A napi négy órában rendszerint 50-100 ember fordul meg a “sarkon”. A központ közel 3000 droghasználóval áll kapcsolatban: a többségük amfetamint - speedet - használ, a többiek heroint. Az alapítvány statisztikái szerint a tipikus látogató húszas évei végén járó, roma férfi. Korábban a tűcsere-központ a SOTE tulajdonában lévő, lakók nélküli épületben működött, a Kálvária téren – a helyiségekben nappal az Ébredések Alapítvány pszichiátriai betegekkel foglalkozott.

2010-ben a kerületben maradva egy sarokkal arrébb költözött a KÉK Pont józsefvárosi központja. Négy éve itt folytatják küzdelmes munkájukat a többségében józsefvárosi, vagy életvitelszerűen itt élő szerhasználó lakosok – de valójában minden lakos – szolgálatában.

Ennek ellenére 2013. végén a kerületi önkormányzat felmondta együttműködését az alapítvánnyal, mely komolyabb következményekkel eddig nem járt, de civilek azóta is kitartóan kampányolnak a végleges költözés/bezáratás mellett, legutóbb egy januári tüntetéssel kívántak érvényt szerezni akaratuknak (Orczy Egyesület).

1.jpg

Az egyik legtöbbet hangoztatott vád az volt, hogy a tűcsere más kerületek és városok drogosait szolgálja ki, ráhúzva ezzel a fogyasztókat Józsefvárosra. De a szervezet statisztikái szerint nem ez a helyzet, az utóbbi időben klienseik 87,2 százaléka józsefvárosi lakos volt. Támadási felületet jelentettek az eldobált tűk is, amiknek összeszedését amúgy végzi ugyan a Kék Pont is, de alapvetően önkormányzati feladat lenne. A probléma tehát nem a nyolcadik kerületbe van nyomva, hanem ez a helyszíne már hosszú évtizedek óta! Budapest legfertőzöttebb részének közepére hozták a programot, oda, ahol a leginkább szükség van rá.

Minden jel arra mutat, hogy a kormányzati, illetve önkormányzati politika prioritásai közinsitt nem szerepel eme társadalmi probléma kipróbált szakmai modelleken alapuló hatékony kezelése, ahogyan a tények elismerése sem. A hivatalos drogprogram-felelős pedig a jelek szerint az ártalomcsökkentés helyett iskolai drogprevenciós előadásokat szervező Fiatalokat Egészséget Családot Segítő Közhasznú Egyesület, vagyis a FECSKE lesz. Ez tűcserével ugyan nem foglalkozik, de beszállna a “drogszemét” gyűjtésébe.

A jelenlegi nemzeti drogstratégia nem ad sok fogódzót, mert a kormányzat célja a "drogmentes Magyarország" megvalósítása, és ebbe nem fér az bele, hogy vannak kábítószerrel rendszeresen élőket ellátó szervezetek, mert akkor ugye ez azt is jelenti, hogy vannak kábítószerrel rendszeresen élők, és az akkor már nem drogmentes.

Tóth Roland, addiktológus hallgató, a Kék Pont önkéntes gyakornoka szerint a program ellenzőinek azt kéne megérteniük, hogy a tűcsere csak az egyik elem kéne, legyen a kábítószer elleni küzdelemben. Ettől nem fognak kevesebben fogyasztani, ezzel azt lehet elérni, hogy ne terjedjenek veszélyes fertőzések. A tűcsere mellett kéne, működjön rendes ambulancia, tanácsadás, megelőzés. Ezekhez pedig kéne egy kidolgozott városi/kerületi drogstratégia, de ennek nem sok nyomát látni.

Minden nagyobb nyugati városban vannak olyan területek, ahol az intravénás kábítószer és a pusztító nyomor egymásra talált. És rendészeti eszközzel sehol nem sikerült ezt felszámolni. Szociálpolitika kéne, rendes szűrés, ártalomcsökkentés. Meg mondjuk ellenőrzött belövőszobák.

Az ártalomcsökkentés egyik bevált formája a belövőszoba, ahol orvosi felügyelet mellett, steril körülmények között adhatják be maguknak a függők a szert. Svájcban, Kanadában, Hollandiában, Németországban, Spanyolországban, Norvégiában, Luxemburgban és még sok helyen működő hasonló intézményekben sikerült minimalizálni a halálos túladagolások, illetve a HIV és a hepatitis fertőzések számát. Az utcákról is eltűntek a droghasználók, valamint a szétdobált tűk is. A nem drogozó többséget sokkal kevésbé zavarják, és főleg nem veszélyeztetik tovább a drogozók. Ugyanis az a tapasztalat, hogy nem csak a drogszemét és a bűnözés veszélyeztette a nem drogozókat, hanem a vírusok is. Például a HIV vagy a hepatitis a prostitúció miatt nagyon hamar átterjedt a többségi társadalomra is. A belövőszobáknak köszönhetően a drogosok körülményei konszolidálódtak. Mivel nem menekültek a társadalom és a rendőrség elől, nem bűnözőként kezelték őket, nem voltak halálos betegségeik, sokan közülük néhány éven belül átmentek józanságot célzó terápiára is. Tehát vannak jó példák is, de mi ismét nem ebből tanulunk. Miközben a világ nagyvárosai az InSite szobák felé halad a probléma megoldásával, mi elindulunk visszafelé.

A program aggasztó szépséghibája, hogy a csere nem minden esetben szó szerint értendő. 10 visszavitt injektorért 15-öt kaphatnak, míg az esetleges többletvisszaváltás nem jár magasabb számú steril fecskendő kiadásával, köszönhetően a visszavágott állami támogatásnak, így az Alapítvány nem tud több tűt kiadni, a szerhasználóknak pedig nem áll érdekében a visszavitel. A drogszemét a kommunális hulladék közt végzi, rosszabb esetben köztereken, a nyolcadik kerületből pedig semmi perc alatt megint Chicago lesz.

 

 2.jpg

Fotó: Hajdú D. András [origo]

Címkék:budapest tűcsere nyócker drogstratégia szerhasználat insite Chicago kékpont Szólj hozzá!

evs 2014.05.20. 21:37

AFRE

Az Aparhanti Független Roma Egyesületet 2005-ben jegyezték be civil szervezetként. 

Az egyesület alapító okirat szerinti főbb tevékenységi közé tartozik a munkaképes cigányok foglalkoztatásának képzésének, átképzésének megszervezése, a roma diákok esélyegyenlőségének elősegítése oktatási tevékenységek szervezésével, pedagógusi segítség igénybevételével, oktatási-nevelési céllal való tehetséggondozás valamint a hátrányos helyzetű roma gyerekek jogvédelmének, érdekképviseletének ellátása és az identitástudat erősítése. Emellett a roma munkanélküliek számára kedvező képzések szervezése, a munkába állni szándékozók számára álláskeresés segítése és hagyományaik megőrzése valamint a roma nyelv és kultúra ápolása és a nagycsaládosok , megváltozott munkaképességűek segítése, érdekképviselete. 

Ezek a célok foglalkoztatják a szervezetet. 

Az egyesületet 2005. év 09. hó 01. napján alapították és 2009.év 03. hó 03. napján vált az egyesület közhasznúvá. 

Eddigi tevékenységeik :

  • Lépj egyet előre” című program keretében a Tolna Megyei Munkaügyi Központtal szerveztek OKJ-s fakitermelő tanfolyamot, amelynek eredményeképpen 22 fő szerzett bizonyítványt.

  • Az ÁNTSZ-szel együttműködve szerveztek 4 alkalommal egészségnevelési előadás sorozatot.

  • A Közrend Alapítvány előadója drogprevenciós előadást tartott a cigány lakosság részére.

  • .Élelmiszer adományprogram lebonyolítása 2 alkalommal.

  • Az Autonómia Alapítvány által kezdeményezett „Befektetés a jövőbe” című, a takarékosságra ösztönző program népszerűsítése, és 10 fő ügyintézésének segítése.

  • A Tolerancia program keretében 1 fő munkaügyi roma referens képzésének szervezése.
    A Bonyhádi Független Roma Egyesület által szervezett virágkötő tanfolyamon 2 fő nő részvételének biztosítása, 2 fő mentor foglakoztatásának támogatása.

  • A Kisebbségi Önkormányzattal közösen Roma nap szervezése és lebonyolítása a településen.

  • A cigány tanulók „Útravaló” ösztöndíjának és a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány által meghirdetett ösztöndíjak ügyintézése.

  • Cigány vállalkozások számára Mikrohitel ügyintézés.

  • Egyesület működteti a hagyományőrző tánccsoportot 15 táncossal. Ők rendszeresen fellépnek a település és kistérség rendezvényein.

 

Audió tartalom: ( A Tanodáról hangzott el beszélgetés a Kossuth rádióban)

http://www.afre.hu/dokumentum/audio/kossuthradio.mp3

Az egyesület elérhetőségei:

7186 Aparhant,
Kossuth L. u. 67.
Tel.: +36 20/483-7932

7183 Kisvejke,
Rákóczi F. u. 86.
Tel.: 74/671-255

E-mail:jakovicsvili[kukac]gmail.com

 

Címkék:roma független aparhanti Szólj hozzá!

Savanyó Cintia 2014.05.20. 14:20

Kisebbségi Jogvédő Intézet

Az Intézetről

A határon túli magyarok jogvédelmének erősítése, s ezen a területen kiemelkedő szerepet játszó egyéniségek támogatása céljából jött létre a Kisebbségi Jogvédő Intézet.

Az Intézet céljai közt prioritásként szerepel az Európai Unió jogrendje által kínált lehetőségek tudományos eszközökkel való támogatása a kisebbségvédelem területén. Ennek keretén belül különösen azoknak a jogászhallgatóknak, doktoranduszoknak vagy fiatal jogászoknak kíván segítséget, lehetőségeket nyújtani, akik kiemelt érdeklődést tanúsítanak a kisebbségvédelem iránt. Az Intézet ezt a támogatást különböző eszközökkel kívánja biztosítani: kisebbségekkel foglalkozó kutatási, oktatási, tudományos képzési feladatokat ellátásával és finanszírozásával, ösztöndíjak adományozásával, kutatási, képzési pályázatok kiírásával, tudományos konferenciák, képzések, tanulmányutak szervezésével.

Az Intézet célja ezzel, hogy a felsőoktatásban részt vevő érdeklődők számára olyan kiegészítő többlettudást, többlettapasztalatot biztosítson, amely a kisebbségek jövőbeni védelmét ellátó fiatal szakemberek számára hasznos tudásbázist és kapcsolatrendszert biztosít. Ennek megfelelően törekszik arra is, hogy a hasonló elkötelezettségű intézményekkel, tudományos és akadémiai közösségekkel, oktatási szervezetekkel együttműködési hálózatot építsen ki.

Az Intézet első tevékenységei között nyári egyetemet szervez, amellyel teret kíván engedni a kérdés iránt elhivatott hallgatók és oktatók, szakemberek közötti a tapasztalatcserére, közös gondolkodásra.

Akik a Kisebbségi Jogvédő Intézethez fordulhatnak

A Kisebbségi Jogvédő Intézet hosszú távú célja annak elősegítése, hogy a nemzeti kisebbségek, azon belül is elsősorban a határon túli magyarság hatékonyan fel tudjon lépni az őt ért jogsérelmek ellen. A törvénytelenségek elleni önvédelem alapja egy olyan hozzáértő jogásztársadalom megteremtése, amely a hagyományos jogvédelmen túl rendelkezik azzal a többlettudással és elkötelezettséggel, melynek birtokában el tudja látni ennek a speciális jogterületnek a védelmét. A Kisebbségi Jogvédő Intézet ehhez kíván segítséget nyújtani. A Intézet nyitva áll mindazon magyarországi vagy határon túli joghallgatók, doktoranduszok, kezdő jogászok előtt, akik élethivatásuknak a magyarság jogvédelmét, így közvetett módon a demokrácia és az esélyegyenlőség védelmét tekintik. Az Európai Unió biztosítja azt a nemzetközi keretet a különböző országoknak, amely által képzésünk és tevékenységünk egyaránt hasznos lehet a magyarországi, valamint a határon túli jogászoknak is, tekintet nélkül arra, hogy szülőföldjükön, vagy Magyarországon kívánják tevékenységüket folytatni.

Szeretnének továbbá kapcsolatba lépni mindazokkal a szakemberekkel, akik valamilyen módon - tudományos, oktatói tevékenységükkel, szakmai tapasztalataik átadásával szeretnék munkánkat segíteni, és ilyen módon hozzá kívánnak járulni az Intézet céljainak eléréséhez.

Szakmai műhelymunkájuk célja egy olyan szakember-hálózat kialakítása, mely a kisebbségi ügyekben jártas jogászok egymás szakmai tapasztalatára és kölcsönös segítségnyújtására építve, egymással együttműködve képes egy hatékony és határokon átnyúló jogvédelmet elindítani, ezáltal pótolván a magyarság kisebbségvédelmi rendszerének egy több évtizede tartó hiányosságát.

Az Intézet hasonlóan fontos célja a jogsegélyszolgálat, így a jogi úton való támogatása mindazoknak, akiket magyarságuk miatt ér sérelem a Kárpát medencében.

Forrás:

http://kji.hu/hu/content/ki-fordulhat-hozzank

http://kji.hu/hu/content/r%C3%B3lunk

 

Szólj hozzá!

Fleck Gábor 2014.05.20. 14:00

Igazgyöngy Alapítvány

Véleményem szerint, a mai rohanó világunkban elmegyünk olyan dolgok mellett, ami igazán fontos lenne, vagy igazi probléma. Sokszor veszem észre családtagjaimon, barátaimon, ismerőseimen, de saját magamon is, hogy olyan dolgokért panaszkodunk, olyan problémáink vannak, melyek talán nem olyan súlyos nehézségek. Persze minden embernek a saját gondjai a legnehezebbek és nem állítom, hogy ezek jelentéktelenek, de talán ha megállnánk egy pillantra körülnéznénk és látnánk, hogy milyen körülmények között élnek emberek, átértékelnénk a mi kis ügyesbajos nehézésgeinket. Természetesen egy elválás, egy szakítás, egy barátság megszakadása, vagy egy elrontott iskolai vizsga is okoz kellemetlen órákat az embernek, de mik ezek ahhoz képest, amiket emberek milliói élnek át szegénységben, nyomorban, ivóvíz és étel nélkül.

Szólj hozzá!

Nóri13 2014.05.20. 13:50

Fiatalok a Környezetért Egyesület

Készítette: Orbán Nóra és Pintér Szonja


Az általunk választott környezetvédelmi téma kapcsán a Fiatalok a Környezetért Egyesület alapításának céljait és munkásságát szeretnénk bemutatni.

Az Egyesület rövidítése: FKE. A szervezet 2010. novemberében került bejegyzésre. Az egyesület megalapításának alapgondolata már régóta foglalkoztatta a szervezet jelenlegi tagjait. Az alapító okirat végül 2010. júniusában jogi segítséggel beadásra került a Pest Megyei Bírósághoz. Az egyesület nagy szabadságot ad minden érdeklődő és természettudatos lakos csatlakozására. A teljes taglétszám nagyobb része egyébként főként a FKE központja, a Nagykátai kistérség területének lakosaiból áll össze.

 Az alapszabályban meghatározott tevékenységek a következők:

-          Környezetvédelemmel kapcsolatos képzések, rendezvények szervezése;

-           Természetjárások szervezése;

-            Mobilitás, családi szabadidős programok szervezése;

-            Energetikai témájú, fenntarthatósággal kapcsolatos képzések, rendezvények szervezése;

-           Környezetbarát eljárások, technológiák népszerűsítése a lakosság körében;

-          Esélyegyenlőségi csoportok segítése;

-            Erdei iskola hálózat támogatása, a környezeti fenntarthatóság jegyében.

 

A Fiatalok a Környezetért Egyesület célja a társadalom szemléletének formálása, a környezet, mint érték nagyobb mértékű megóvása, becsülése. Az Egyesület kiemelt fontosságúnak tartja, hogy éreztesse a tagokkal a közösség érzésének erejét. Tehát, hogy minden fiatal megélje, mennyire jó érzés egy adott célért közösen fellépni és küzdeni.

Az Egyesület missziója nem más, mint különböző eszközökkel, rendezvényekkel, marketing anyagokkal tudatni a lakossággal, hogy jelenlegi magatartása milyen káros hatással van környezetére.

Fontos, hogy a legtöbben elinduljanak egy új úton, a fenntartható fogyasztás és az anyagtakarékos életmód irányába, így esélyt adva a jövő nemzedékeinek is, hogy természeti értékeinkből ők is részesülhessenek. Fontos, hogy a lakosság minden korcsoportjához eljusson a környezettudatosság üzenete.

Az Egyesület tevékenységét elsődlegesen a Nagykátai kistérségben végzi. A helyismeret, a rendelkezésre álló humán infrastruktúra, a meglévő emberi kapcsolatok megfelelő környezet a szemléletformáló kampányok, anyagok eredményességének mérésére. 

A jövőben az Egyesület több olyan programot is szeretne elindítani, melyek során széles körben üzenetet közvetítenek a lakosság számára.

 

Kapcsolat az érdeklődőknek:

2711 Tápiószentmárton, Dózsa György út 25.

Email: info@fke-hungary.eu

 

Forrás: http://fke-hungary.eu/bemutatkozas.html

Címkék:környezetvédelem Szólj hozzá!

Rinder Regina 2014.05.20. 11:46

Alapítvány a Hátrányos Helyzetű Fiatalok Szakképzésének Támogatásáért

Egy olyan alapítványról készítettem ismertetést, amely a hátrányos helyzetűek jövőjének, kiegyensúlyozott életének alapjait akarja megteremteni. Ma már azoknak a fiataloknak is nehéz elhelyezkedniük egy stabil pozícióban, akik megfelelő képzettséggel rendelkeznek, emellett teljesen egészségesek és életerősek, nincs semmilyen mentális, vagy testi problémájuk, és harmóniában nőttek fel. A megélhetésük alapjait azonban meg kell teremteniük, ahogyan a hátrányos helyzetű fiataloknak is.

Az alapítvány egy olyan iskolát hozott létre, és működtet, amely a hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozik, képzi őket, ezáltal ismereteket sajátíthatnak el ahhoz, hogy el tudjanak helyezkedni egy általuk preferált szakmában. Emellett az oktatás minőségét akarják fejleszteni ebben a körben és hozzájárulnak a gyakorlati oktatás kiterjesztéséhez. Különböző pályázatok keretében a magas teljesítményt nyújtó tanulókat és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen kiemelkedő helyezést elért tanulókat és oktatójukat is honorálják az intézményben. Emellett arra is lehetőség volt pályázni, hogy olyan eszközöket szerezzenek be, amely a tanulásuk módszerét segítik, valamint arra, hogy az olyan tanulók, akik az anyagi források nem megléte miatt nem tudnak tanulmányaikban előrehaladni, számukra biztosítsanak ösztöndíjat, amely hozzájárul a fejlődésükhöz. Egy olyan pályázat is adott volt, amely mind a gyakorlati, mind az elméleti oktatás fejlődését segíti és a gyakorlati oktatás létesítményének hatékony működéséhez járul hozzá.

Az alapítvány közérdekű célokat szolgál. Ezért akárki bekapcsolódhat a tevékenységébe, aki azonosulni tud ezekkel a célokkal, és tenni akar azért, hogy a hátrányos helyzetű fiataloknak is lehetőségük legyen egy biztos jövőképet megalkotni. Ezenkívül az adó 1%-ával is hozzá lehet járulni az alapítvány cselekedeteihez.

Forrás:

http://www.helyicivil.hu/r/alapitvany-a-hatranyos-helyzetu-fiatalok-szakkepzesenek-tamogatasaert-baja/intezmenyi 

http://www.banyaiiskola.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=173:palyazati-felhivas&catid=27:partnereink&Itemid=51

Szólj hozzá!

Biankahs 2014.05.19. 11:05

Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete

article-2116800-02BCD355000005DC-870_468x286.jpg

 

Rohanó világunkban talán észre sem vesszük a körülöttünk lévő embereket és az alapvető problémákat. Amikor a forgalmas utcákon cikázunk az emberek között és rohanunk le a lépcsőn, hogy elérjük a metrót, vagy amikor az utolsó pillanatban felpattanunk a buszra, hogy ne késsünk el, nem is gondolunk arra, hogy vannak, akik ezeket nem tudják megtenni. Vannak, akik kerekesszékhez vannak „kötve” és talán nem is tudnak tömegközlekedéssel járni vagy csak előre átgondolt útvonalon, mert sajnos azt lehet mondani, hogy a mozgássérültek a-ból b-be jutásának egyszerűségével nincsen foglalkozva.

Itt nem csak a tömegközlekedésről lehetne beszélni, hanem vendéglátóegységekről és üzletekről is, ahol látszólag nem jutott eszébe senkinek a kialakításkor, hogy vannak, akiknek nem olyan egyszerű a közlekedés. Mi, „hétköznapi” emberek is-, akiknek nem az a munkája, hogy a mozgássérültek segítésével foglalkozzunk-, tudunk segíteni abban, hogy szabadabbnak érezhessék magukat, amikor kimennek az utcára. Ez is egyfajta szabadság érzés, hogy nem kell aggódniuk azon, hogy vajon ütköznek-e majd bármiféle akadályba útjuk során. Részben azzal lehetne fokozni a szabadságérzetüket, hogy az utcákon és épületekben nagyobb figyelmet fordítanának az akadálymentes közlekedésre.

Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete

Ez az egyesület 1995. június közepén alakult meg a Mozgássérültek Marczibányi téri Állami Intézetében. 12 súlyosan mozgássérült egyén hozta létre. Kettős célt tűztek ki maguk elé. Elsősorban azt szerették volna elérni, hogy megváltozzon a társadalom szemléletmódja a mozgássérült emberek felé, vagyis az akadályok felszámolását, ami a fejekben van és a környezetben lévő akadályok megszüntetését. A másik céljuk a mozgássérült emberek tudatformálása volt.

Jelenleg több mint negyven tagja van az egyesületnek, akik főleg kerekesszékes egyénekből áll.

Az egyesület főbb tevékenységei

- révész szolgálat rehabilitációs intézetekben,
- iskolai tudatformáló előadások tartása,
- sorstársi tanácsadás,
- aktív részvétel Budapest akadálymentesítésében
- az Önálló Élet eszméjének terjesztése vidéken is

Forrás: http://www.onalloelet.hu/page.php?2

Szólj hozzá!

Tábori Bettina 2014.05.18. 17:38

Jólét és Szabadság Demokrata Közösség

Én egy politikai pártot fogok bemutatni, melynek neve: Jólét és szabadság Demokrata Közösség. Rövidítve: Jesz.

A párt 2011. április 8-án lett alapítva. A Jesz tulajdonképpen az MDF jogutódja. Kialakulásának előzményéről annyit, hogy 2010-ben a választások során az MDF kiesett a magyar parlamentből, ezért Dávid Ibolya és az összes tag lemondott. Az új elnök Makay Zsolt lett. A vezetőség javaslatára az egykori MDF arculata és szervezeti tartalma átalakult. Így jött létre a Jesz, melynek elnöke jelenleg is Makay Zsolt, elnökhelyettese Horváth István. jesz.jpg

A párt ideológiáját tekintve konzervatív. Politikai elhelyezkedése jobbközép. A Jesz a nyugati féle értékelvűséget és kultúrát preferálja, a keleti vezérelvűséget és barbárságot viszont elutasítja. A tagok szerint mélységesen igaz Cicero mondása, miszerint „a nép jóléte legfőbb törvény”, ugyanis hiába volt szabadság Antall kormány idején, ha azt nem tudták átélni és kiélvezni az emberek, az életszínvonal csökkenése miatt. A párt, munkájának szükségességét Antall József álmának megvalósításában látják, vagyis, amit az imént említettem, hogy értékelvű és fejlett országot szeretnének magukévá tudni. A Demokraták oldalukon azt írják, hogy keleti barbárság van a politikai diktatúra helyett, és sajtódiktatúrából pedig vélemény diktatúra lett, ami akár az ország szétszakításához is vezethet. A Demokrata közösség programja az „Új Polgári Magyarország” és a „NoRezsi”.

A Jesz elsősorban közösségnek tekinti magát, nem pártnak, ennek oka a tartalmi változás. A párt mindenben kikéri tagjai véleményét, és minden fontos kérdésről meg is kérdezi őket. Ennek következtében létre hozták az e-demokráciát. A lógó és az arculat megtervezésére is pályázatot írt ki.

A párt várja az érdeklődőket a weboldalukon, és a közösséghez való csatlakozásra is van lehetőség.

Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3l%C3%A9t_%C3%A9s_Szabads%C3%A1g_Demokrata_K%C3%B6z%C3%B6ss%C3%A9g

www.jesz.hu

 

Címkék:szabadság jesz Szólj hozzá!

vigbia 2014.05.18. 15:12

BAGázs Közhasznú Egyesület

Az én választásom a BAGázs Közhasznú Egyesültre esett, amit a következőkben röviden bemutatok.

Kik is Ők? „BAGázs Közhasznú Egyesület az egyén felelősségvállalásának erősítésén keresztül, folyamatos közösségi párbeszéddel valósítja meg a társadalmi esélyegyenlőséget. Célja egy közösségfejlesztésen alapuló roma integrációs modellprogram kidolgozása és terjesztése.” Írják magukról honlapjukon.

Bag nagyközség, a maga 3700 fős lakosságával, Pest megyében található, Budapesttől 39 km-re. Itt alapította meg 13 önkéntes a BAGázst. 2010-ben aktívan vettek részt a bagi roma telepen megvalósul nyári tábor szervezésében, majd 2010. októberében tartották meg a megalakuló ülésüket. 2011. január 17-én, sikeres szervezkedésük és munkájuk eredményeképpen, a Fővárosi Bíróság bejegyezte szervezetüket.

Jelszavuk és mottójuk a következő: Elhivatottság, érzékenység, felelősség, kihívás.

Tevékenységük Bag, körülbelül 500 fős, romák által lakott telepén zajlik 30 budapesti és 10 bagi önkéntes segítségével. 2011-ben indították el az első mentorprogramjukat, melynek keretében több helyi kislányt és kisfiút vettek szárnyaik alá az önkéntesek.

Célkitűzéseik között a legfőbb helyen az szerepel, hogy a roma telepen élőknek segítséget nyújtsanak abban, hogy képesek legyen saját maguknak célokat megfogalmazni és azokért küzdeni. E mellett fontos, hogy az ott élő romák olyan tudásra tegyenek szert, amivel kikerülhetnek jelenlegi szörnyű kényszerhelyzetükből. Megtanítják a helyieket az egészséges- és környezettudatos életmódra, illetve sikeres, párbeszéden alapuló konfliktuskezelési technikákra. A törekvéseiknek köszönhetően csökkentik a bűnözés mértékét, erősítik a telepen belül és kívül lakók kapcsolatát, illetve a roma telepen élők közül egyre többen dolgoznak fizetésért és önkéntesként is.

A BAGázs tagjai rendszeresen szerveznek drogellenes bemutatókat, folyamatos nem- formális készségfejlesztő oktatásokat, ezeken kívül pedig szabadidős és sporttevékenységekre ösztönzik az ott lakókat. Megalakult a bagi romatelep fiataljaiból álló futballcsapat is, a BAGázs FC, akiknek rendszeres heti 3x-i edzéslehetőséget és egy külső edzőt is próbálnak biztosítani. Két utánpótlás csapatuk és egy futballpályájuk is van, rendszeresen helyi bajnokságokat és edzőtáborokat szerveznek magunknak. A futballcsapat örömmel veszi a külső segítséget és támogatást is, így ezzel kapcsolatban is lehet nekik írni az info@bagazs.org e-mail címre.

2010 óta minden nyáron kéthetes nyári tábort szerveznek a telep gyermekeinek részére, illetve folyamatosan fut az IKSZ projektjük.

Több támogatójuk és partnerük is van, ilyen például a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány (www.i-dia.org) is.

A BAGázs Közhasznú Egyesület évek óta példaértékűen küzd a bagi fiatal romákért és javítja a helyzetüket, életkörülményeiket. Munkájukat segíteni, vagy bővebb információt szerezni róluk a www.bagazs.org oldalon, vagy a már korábban is említett, info@bagazs.org e-mail címen lehet. Mindezek mellett pedig, 2013 óta az adó 1%-val is támogatható az egyesület. 

Címkék:Bag Demokratikus Ifjúságért Alapítvány BAGázs Közhasznú Egyesület Szólj hozzá!

Alexa0105 2014.05.18. 09:32

Ifjú Demokraták-IDE

A következőekben az Ifjú Demokraták (IDE) nevű szervezetet fogom bemutatni, röviden. Előtte pár szót arról, hogy manapság az emberek egyre érdektelenebbnek mutatkoznak a politika irányába. A lakosság körében sok a kiábrándult, a bizonytalan szavazó, ami a hazai politikai életet elnézve talán nem is csoda. A fiatalok pedig jobbára azt se tudják, hogy mi fán terem a politika vagy szélsőséges irányba mozdulnak el, mert már csak abban látják a potenciált, viszont sok egyéb esetben maguk sem tudják ésszerűen megindokolni, hogy miért is választják azt, amit. Most egy olyan szervezet kerül bemutatásra, amely a fiatalokért jött létre, azért, hogy érdekeik megfelelő módon képviselve legyenek, hiszen itt mindenki szabadon teret adhat elképzelésének, véleményének, hogy a demokrácia ne csak látszat legyen, hanem maga a valóság.
Az IDE létrehozása 2012-ben Szarvas Koppány Bendegúz ötletéből kifolyólag valósult meg, akit egyúttal az IDE elnökévé is választottak. Egy önálló szervezetről beszélhetünk, amely mindeddig jogi személyiség nélkül létezett, azonban hamar időszerűvé vált a hivatalos szervezetté válás, amit a törvényszék oly módon akadályozott, ahogy tudott. Szigorúan véve nem a Demokratikus Koalíció ifjúsági tagozatáról van szó, hanem egy a pártoktól függetlenedni kívánó csoportosulásról, amely hallatja a fiatalok hangját, akárcsak a HaHa, azonban képviselettel bír a felsőbb szinteken, mint a Fidelitas a Parlamentben. Ennek következtében segíti a DK-t, viszont vannak saját ötleteik, gondolataik, amelyek olykor-olykor eltérőek a pártétól, ám megfelelő konszenzus kialakításával mindkét fél számára előnyös megállapodások születhetnek, egyelőre viszont azon munkálkodnak, hogy kilépjenek a gyerekcipőből és kivívják a megfelelő tiszteletet, elismerést és bizalmat, ahhoz, hogy bebizonyíthassák, van keresnivalójuk a politikai életben és hozzá is tudnak tenni ahhoz.
A kezdeti időszakban Koppány és a legjobb barátja, Alex vitték a hátukon a szervezetet és csak fokozatosan, kis léptekben, ám annál biztosabban kezdett egyre nagyobb létszámúvá dagadni a fiatalokból verbuválódott közösség. Az áprilisi választások előkészületeiben már egy jól összeszokott csapat vett részt, akik tudásukkal és aktív jelenlétükkel segítették a Kormányváltókat. A választási kudarcot követően csak még nagyobb eltökéltség kerekedett úrrá a szervezeten és nem szegte kedvét a további munka folytatásához.
Az IDE elnöksége hetente összeül, hogy megvitassa, értékelje az elmúlt hét történéseit és ötletel a jövőre nézve. Ezen felül minden kedden találkoznak a fiatalok az egyik belvárosi kocsmában, ahol esetenként politikus vendégek is megfordulnak, közösségépítő szerepe mellett segíthet kiépíteni egy széles körben kiterjedő kapcsolatrendszert is.
Alacsony költségvetésből kell gazdálkodni, illetve a szervezettséget tekintve is vannak bizonyos hiányosságok, amik révén több, hasznosnak ígérkező ötlet sem kerül megvalósításra. Ezeken a jövőben még nagyon sokat kell dolgozniuk, viszont a kitartó, közös munka előbb vagy utóbb meghozhatja a gyümölcsét.
Az IDE minden lelkes fiatalt szívesen lát. A Facebookon azonnal fel lehet venni velük a kapcsolatot saját oldalukon keresztül vagy akár Koppány személyes megkeresésével is lehet élni.
IDE.jpg

Címkék:fiatalok DK IDE Szarvas Koppány Bendegúz Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása